GhostyHellebore
Orvos. Orvost kellett hívni. Paula asszony hívta is amint lehetett. Az orvos lassacskán megérkezett. Hellebore állapota szörnyű volt. Verejtékezett, arany fojt a szeméből. Mr. Sykes, miután felhívták, azt követően hamar megérkezett. Megvizsgálta a lányt, akit irtózatos kínok gyötörtek. Mindene sajgott, mintha kalapáccsal verték volna. Olykor megrázkódott és felnyögött, néha ordított a gyötrelmes fájdalmaktól. De aztán mély álomba szenderült, eléggé kimerülhetett. A vizsgálatot árgus szemekkel figyelte Paula asszony és Glimmer is. Mellkasukon összefont karokkal nézték Sykes úr mozdulatait és a gyötrődő Hellebore-t is. Paula asszonynak igazi könnyek folytak szemeiből, míg lányának arany festék ömlött még akkor is, ha nem sírt. Glimmer torkában gombóc volt, de nem engedte meg magának felszínre törni érzelmeit. Éppen elegen sírtak már, és persze kinek mi jött a szeméből...A vizsgálat végét, Dr. Sykes úr sóhajtása jelezte. Felnézett Paulára és megcsóválta a fejét majd intett neki. Felállt és ki ment a szobából. Glimmer rögtön kapcsolt és megragadta barátnője édesanyjának a kezét.
-Nekem is jogom van tudni mi a baja!-mondta szúrósan, ellentmondást nem tűrő hangnemben. Az asszony lemondóan sóhajtott és végül bólintott. Glimmer sajnálkozó pillantást vetett szeretett barátnőjére majd követte Paulát. Kint, Dr. Sykes bekattantotta az ajtót és felnézett a nőre, alacsony termete révén.
-Neki ne...-kezdte de Glimmer a szavába vágott. Halkan, de idegesen.
-A legjobb barátnőm! Csak nem fogja gondolni hogy nem hallgatom végig mi a betegsége? Amúgy meg Paula néni simán elmondta volna-mondta miközben gyilkoló tekintettel méregette az orvost. Az megint csak legyintett, de tekintetét inkább az asszonyra szegezte és úgy kezdett neki a mondandójába.
-A lány nagyon beteg. A betegségének a neve pedig...-itt egy nagyot nyelt, és úgy tűnt, mintha nagyon megfontolná elmondja-e. -...Rejtőző-nyögte ki végül de erre csak Glimmer, és Paula is fintorgott értetlenül. Mintha Sykes úr, elfelejtette volna, hogy ők nem orvosok.
-Esetleg bővebben ha lehetne!-mondta egyre idegesebben az édesanya és a doktor engedelmesen bólintott, majd megszorította táskájának a fogólyát.
-Ez a betegség általában csak öröklődik. De azt sosem lehet megállapítani, hogy mikor bújik elő. Ez egy vérbetegség, és megszünteti az erekben a vérkeringést. Megfertőzi az izmokat is, az egész belső szerveket. A lánynak a lábát kezdte el először támadni, ezért képtelen felállni. A felgyülemlett vér pedig nem tud eloszlódni, ezért köhögi ki. Csak hogy aztán már szinte mindet kifoglya köhögni. Az aranyfesték pedig a betegség egyik mellékhatása. De ezt még nem tudták az orvosok felfedezni, hogy miért van -szünet. Szünetett tartott mintha valami nagyot szeretett volna bejelenteni. Paula asszony idegesen markolta szoknyáját, Glimmernek pedig hevesen kezdett dobogni a szíve.-Hellebore meg fog halni-hangzott az utolsó mondat és Dr. Sykes lesütötte a szemeit. Paula asszony szája elé kapta a kezét és felzokogott.
-Az lehetetlen! Nem...még túl fiatal -nyögte és Glimmerre borult, ő pedig nem tudta hova tenni, egyszerűen csendben volt, enyhe sokk hatás alatt.
-Sajnálom-mondta Dr. Sykes és búcsút intett és elindult a kijárat felé. Viszont a zokogó asszonyt már nem érdekelte, csak pityergett. Amikor az orvos elment, Glimmer megfogta Paula vállát és így szólt.
-Idefigyeljen asszonyom, én visszamegyek Hellebore-hoz, maga pedig menjen le és szedje rendbe magát! -mondta határozottan. Legalábbis próbálta. A végén majdnem összecsuklott hangja de nem akart sírni. Még nem. Benyitott az ajtón halkan. Leült barátnője ágyának a szélére. Hellebore lassan felnyitotta szemeit és élettelenül nyögött.
-Mi...van?-nyögdécselte csupa élettelenséggel a hangjában. Glimmer igyekezett magára erőltetni minden nyugodtságot, igyekezte ezt sugározni, de csalódottan vette észre, hogy még csak félig sem sikerült elérnie a hatást. Csalódottan sóhajtott fel és megszorította barátnője kifakult, élettelenül heverő kezét. Látta Hellebore-on hogy erőfeszítés még a szemeit is nyitva tartani, ezért igyekezett gyorsan, és összeszedetten beszélni. Szomorúan elmosolyodott.
-Szerintem jobb ha tudod...-csuklott el a hangja, de nem akarta kimutatni hogy mennyire legyengíti őt a hír, a dolog, amit megpróbál elmondani.-..amit az orvos mondott -nem tudta folytatni. Úgy érezte elájul, elengedi őt a szervezete és elhanyatlik. Márpedig ezt nem akarta, és nem is hagyhatta. Tűrtőztetnie kellett magát, össze kellett szednie az erejét. Csak nem merte folytatni egy biztató jel kellett neki, egy biztató hang. Hellebore hangja, a legjobb barátnőjéé, akit hamarosan el fog veszíteni. Egyedül marad...nem marad senkije. Ezért volt szüksége Hellebore hangjára. Egy kicsi erőt adó forrás lenne, hogy el tudja mondani mi fog történni, hogy mi a betegsége, és hogy mennyire fog neki hiányozni, hogy ne aggódjon jól meg lesz nélküle, elhitetni vele, minden rendben lesz. És mint egy varázsütésre, Hellebore nagy erőfeszítések árán, halk, gyenge hangokat préselt ki magából.
-Hallottam....néhány dolgot....-ennyi volt, amit nagy nehezen ki tuszkolt magából. Glimmer nagyot nézett. Nem akarta faggatni de tudni akarta, hallotta-e azt hogy meg fog..., de ekkor újra megszólalt.-...azt hogy vérbetegségem van. Nem lesz több vérem? Meg fogok gyógyulni?-egy kicsit könnyebben beszélt már, az első próbálkozás volt nehéz. Glimmer nem tudta megnyugodjon-e, vagy sem. Mert kiderült, hogy barátnője azt nem hallotta. Glimmer felsóhajtott. Keserű volt, és szomorú, a sóhaj.
-Hellebore. Dr. Sykes azt mondta...hogy ebből nincs kiút-nyögte halkan majd érezte hogy könnyek gyűlnek a szemeibe.-Nem hiszem hogy túléled-ezt már alig hallhatóan tette hozzá. Barátnője lesütötte szemeit.
-A...akkor hát véget ért az utam. Nem látlak többé. Sem anyámat, más pedig nincs aki fontos lenne-harsányan felnevetett.-De nem is baj...nincs töbé szenvedés, csalódás...gyötrelmek-mondta unott hangnemben. Már ha egyáltalán erről az elhaló hangról le lehetett olvasni hangnemet, akkor biztos unott volt. Felnézett Glimmerre, aki viszonozta pillantását.-Emlékszel amikor azt mondtam, nem halok meg addig amig Chase meg nem csókol?-felnevetett. Azon az elhaló nevetésén, amin már érezni hogy alig van benne erő. Glimmer halványan elmosolyodott.-Ez sem fog soha teljesülni. Senki sem fog soha megcsókolni-motyogta magának majd hangosabban kérdezte.-Mennyi időm van még? Lehet tudni?-suttogta de érezni lehetett, hogy minden erőfeszítése benne van hogy beszélni tudjon. Glimmer megrázta a fejét majd barátnője mindkét kezét megszorította és közelebb hajolt hozzá. Félig lecsukódott szemeibe nézett és halkan mondta.
-Nem tudom kedves barátnőm, esküszöm neked! Szörnyen bánt a tudat hogy itt hagysz! Nem akarom hogy úgy menj el, hogy azt hiszed rossz lesz nekünk. Nem. Minden rendben lesz. Csodás ember voltál, hidd el, számomra a legcsodálatosabb. Hirtelen jött ez a betegség, igyekszem minél többet megtudni róla. De azt akarom hogy békés utad legyen. Ez is van valamiért. Számodra itt van vége. De nem akarom hogy elmenj. Korai. És nagyon, nagyon hiányozni fogsz édes drága Hellebore-om.-mondta és fejét a lány mellkasára hajtotta és nagy levegőt vett. Épp kitört volna belőle a sírás amikor érzett egy gyöngéd érintést a fején. A Wualoom lány utolsó erejével megsimította Gly fejét majd leejtette maga mellé a karját.
-Css. Megyek.-hallatszódott egy egércincogásnyi hang és elcsöndesült minden. Kint, dörrent az ég, és az eső zuhogni kezdett. Hellebore lezárta szemeit, egy utolsó halk sóhaj. Arcán üde mosoly volt és nem szólt többet. Glimmer felzokogott, és patakzottak könnyei. Nem hallotta barátnője szívverését, és a lélegzetvételét sem. Egyre azt ismételte magában hogy nem, nem, nem lehet nem és NEM. Kiáltani lett volna kedve. De nem tette. Hellebore csendben ment el, bár a kinti vihar nem ezt mutatta. Bent minden csendes volt. Paula asszony kopogtatott. Mint aki fel volt készülve, halkan jött be, letérdepelt a lánya ágya mellé, és forró csókot lehelt Hellebore homlokára. Gyöngéden végigsimított arcán majd Glimmer fejét megcirógatta. Nem csitította, hadd adja ki fájdalmát. Paula asszony már megtette. De mégis könnyek gyűltek szemeibe. Lehajtotta fejét és lánya fejét simogatta.
-Drága egyetlenegy Hellebore-om. Vigyázz magadra-súgta halkan és sírt. Ketten sírtak. Csendben, míg a kinti vihar, kifejezte mekkora fájdalmuk van odabent.