GhostyHellebore

 

Amióta megláttam, tetszik. Kiverni nem tudom a fejemből, amint lehunyom a szemeimet, az ő arca vetül a lecsukott szemhéj vásznára. Az érzésem iránta ismeretlen, megfogalmazhatatlan. Próbálom elrejteni, de nem tudom kontrolállni, hogy ne táguljon ki a pupillám, amikor elmegy előttem...Egyik nap megláttam, amint Rhonenal társalog. Azonnal éreztem a féltékenységet, csak úgy mardosta az oldalamat. Chase Oven remek srác, és Rhone kellett neki. Le lehetett szűrni a tekintetéből, hogy odavan a pöttöm lányért. A szívem ekkor sajdult meg, éreztem a fájdalmat, főleg amikor megtudtam, lehet hogy a társalgás már komolyabbá vált az egyszerű beszélgetéseknél. A többiek értetlenül vették a napjaimat átszövő lelombozottságot. Kezdték megunni a társaságomat. Nem nevettem, nem beszéltem, csak magam elé meredtem és úgy bandukoltam óráról órára. Úgy éreztem, hogy szeretem ezt a srácot, habár alig ismertem. Gyalázatos, hogy gyönyörű idegenként csakúgy besétált az életembe, és fekete lyukat hagyott maga mögött. Ez lenne a szerelem? Gyászos hangulata van, az szent igaz. De nem volt nála esélyem. Az esély Rhone-é volt, aki élt vele. Napról napra jobban fájt, ahogy együtt láttam őket. Éreztem, hogy soha többé nem leszek szerelmes fiúba így, mint most-már, ha ez a szerelem-. Csakhogy Chase iránti vonzalmam, nem akar szűnni....aztán közbe szól a betegség....